"- Hunyd be a szemed. Felejtsd el, amit látsz. Mit érzel?
- A szívem. A szívünk...
- Egyformán dobog."
2012. január 31., kedd
2012. január 29., vasárnap
Mikor a magány megszólít
- Hát elemezzük a helyzetet - szólt a Magány, mikor keresztbe tett lábakkal ült a nappalim bőrfoteljében, és karikákat fújt szivarfüstből.
- Elemezzük - feleltem én, a padló kövén hasalva, és zihálva.
- Te már évek óta egyetlen emberről tudsz csak álmodni. Szerelmes vagy egy emlékképbe, egy olyan ember elképzelt árnyékába, aki már régen elfelejtette a nevedet, és azt is, hogy valaha léteztél. Vagy ha emlékszik is még rád, oly ködösen, mint arra, hogy ki mosolygott rá éppen a buszmegállóban két hete. Semmit nem jelentettél Neki, átgázolt rajtad, és mégis, Te görcsösen ragaszkodsz hozzá.
- De- válaszoltam halkan, és sírtam, de úgy, hogy attól féltem, sosem állnak majd el a könnyeim. Régi cimborám ezzel mit sem törődve folytatta:
- Te tulajdonképpen szerelmes vagy valakibe, akit közel egy éve nem láttál, az azelőtti évben is csak pár alkalommal. Szerelmes vagy abba a pár hónapi intenzív érzelembe, amit a szíved gerjesztett feleslegesen. Szerelmes vagy valakibe, akit már az életben nem fogsz látni, mert eltűnt, elment, el sem köszönt, örökre.
Majd a Magány feltápászkodott a fotelből, átlépett rajtam, amint bőgtem a padlón, és halk léptekkel bement a hálószobámba, ahol hallottam, hogy befeküdt az ágyamba. És most csak várt rám, hogy éjszaka magához öleljen, mert képtelenség, hogy mással bújjak mostanában ágyba.
- Elemezzük - feleltem én, a padló kövén hasalva, és zihálva.
- Te már évek óta egyetlen emberről tudsz csak álmodni. Szerelmes vagy egy emlékképbe, egy olyan ember elképzelt árnyékába, aki már régen elfelejtette a nevedet, és azt is, hogy valaha léteztél. Vagy ha emlékszik is még rád, oly ködösen, mint arra, hogy ki mosolygott rá éppen a buszmegállóban két hete. Semmit nem jelentettél Neki, átgázolt rajtad, és mégis, Te görcsösen ragaszkodsz hozzá.
- Ez így azért...nem igaz.
- Melyik része nem?-Nem ragaszkodok hozzá görcsösen.
- Vagy úgy... hát nem igaz, hogy minden leendő jelöltet Őhozzá mérsz? Hogy mennyire adja vissza azt az érzést, amit Ő adott? Hogy mennyire hasonlít rá? Hogy mennyire nem?- De- válaszoltam halkan, és sírtam, de úgy, hogy attól féltem, sosem állnak majd el a könnyeim. Régi cimborám ezzel mit sem törődve folytatta:
- Te tulajdonképpen szerelmes vagy valakibe, akit közel egy éve nem láttál, az azelőtti évben is csak pár alkalommal. Szerelmes vagy abba a pár hónapi intenzív érzelembe, amit a szíved gerjesztett feleslegesen. Szerelmes vagy valakibe, akit már az életben nem fogsz látni, mert eltűnt, elment, el sem köszönt, örökre.
- Igen.
- Hát ez az indok arra, hogy miért vagyok én a társad, és miért nem állok tovább.Majd a Magány feltápászkodott a fotelből, átlépett rajtam, amint bőgtem a padlón, és halk léptekkel bement a hálószobámba, ahol hallottam, hogy befeküdt az ágyamba. És most csak várt rám, hogy éjszaka magához öleljen, mert képtelenség, hogy mással bújjak mostanában ágyba.
2012. január 26., csütörtök
A szobatársam, mond, akarsz-e lenni?
Kedves olvasó/teázó partner! :)
Szeretném önt meginvitálni, egy virtuális sétára a szobámba.
Lesz még szobámmal kapcsolatos bejegyzés jó pár, hisz az magában egy antikvárium, félig egy botanikus kert, egy vallási oltár, bolhapiac és nem utolsó sorban...leginkább állatkert. Engem ismerve, ezek egyike sem jelenthet tl nagy meglepetést egyikőtöknek sem.
Most az élő szobatársaimat... vagyis a háziállataimat szeretném bemutatni.
Hát... csapjunk a lovak közé... hüllők közé... gerinctelene... emlő... nah jó... kezdjük.
Kronológiai sorrendben haladva, a legősibb lakója a szobámnak Bálna, a Spanyol bordás gőte (Pleurodeles waltl). Bálna egy nagyon aranyos jószág, csak nagyon lomha, és naphosszat lebeg a víz felszínén, tetszhalottnak tettetve magát. Lehet, hamarosan beviszem az Akvárium-Terráriumba, ahol nagyobb helye lenne, és sok fajtárssal együtt élhetne. Jobb lenne neki...
Ez egy jó régi kép róla:
Bálnát három Szingapúri aranyharcsa (Clarias batrachus) követte, Madonna, Cher és Lady GaGa... a dívák közül mára azonban már csak Lady GaGa maradt életben.
A pelék után pár guppi is beköltözött az életembe, róluk nincs kép... Őket követte az először 2 Afrikai óriás csiga (Achatina fulica), Bonnie & Clyde majd ennek 4 kisebb egyede (Athos, Porthos, Aramis, D'Artagnan) teljesen más színváltozatban, és egy óriás ezerlábú (Archispirostreptus gigas), Darth Wader.
A sort jelenleg Csöpi zárja, a kínai lágyhéjú teknősöm (Pelodiscus sinensis). Nagyon jó fej, és malacka orra van :D
Szeretném önt meginvitálni, egy virtuális sétára a szobámba.
Lesz még szobámmal kapcsolatos bejegyzés jó pár, hisz az magában egy antikvárium, félig egy botanikus kert, egy vallási oltár, bolhapiac és nem utolsó sorban...leginkább állatkert. Engem ismerve, ezek egyike sem jelenthet tl nagy meglepetést egyikőtöknek sem.
Most az élő szobatársaimat... vagyis a háziállataimat szeretném bemutatni.
Hát... csapjunk a lovak közé... hüllők közé... gerinctelene... emlő... nah jó... kezdjük.
Kronológiai sorrendben haladva, a legősibb lakója a szobámnak Bálna, a Spanyol bordás gőte (Pleurodeles waltl). Bálna egy nagyon aranyos jószág, csak nagyon lomha, és naphosszat lebeg a víz felszínén, tetszhalottnak tettetve magát. Lehet, hamarosan beviszem az Akvárium-Terráriumba, ahol nagyobb helye lenne, és sok fajtárssal együtt élhetne. Jobb lenne neki...
Ez egy jó régi kép róla:
Bálnát három Szingapúri aranyharcsa (Clarias batrachus) követte, Madonna, Cher és Lady GaGa... a dívák közül mára azonban már csak Lady GaGa maradt életben.
Utánuk végre életem egyik legnagyobb vágyálma teljesülhetett.
Köztudott rólam, hogy megrögzött rajongója vagyok a hüllőknek... leginkább a kígyóknak. Világ életemben tulajdonosa akartam lenni egy óriáskígyónak. Szüleim kilencedik születésnapomra egy vörös foltos gabonasiklóval leptek meg, ami sokáig velem élt, de 9 év után, jobb létre csúszott... és tavaly áprilisban megkaptam az első igazi óriáskígyómat. Egy kubai karcsúboát (Epicrates angulifer), Szemirámiszt. Kapcsolatunk eléggé sajátos, néha van egy-egy harapás a részéről, de összességében jól kijövünk, és én nagyon szeretem Őt :)
Szemirámiszt a sorban két nagy pele (Glis glis) Mogyoró, és Mazsola, akik állatkerti árvák... úgy találta őket az egyik ottani dolgozó, a férfi WCben...természetesen hazahoztam az akkor még ekkora csöppségeket:
De mára már nagyon nagy szőrgolyók lettek :)
A sort jelenleg Csöpi zárja, a kínai lágyhéjú teknősöm (Pelodiscus sinensis). Nagyon jó fej, és malacka orra van :D
Egyébként időről időre vigyázok néha macskára, aranyhörcsögre, vándorsáskára... vagy tulajdonképpen bármire, ami él, és mozog. Hát... Ők azok a jószágok, akikkel megosztom a szobámat, mindennapjaimat :) Örülök, hogy most már Ti is megismerhettétek őket :)
2012. január 23., hétfő
Egyszer megkérdezték Tőlem, hogy szerintem melyik a legszebb állat a Földön. Mondhattam volna, hogy nincs szebb az orangutánoknál, sem a csimpánzoknál...aztán gondoltam, engem ismerve ez evidens lenne, így a csótányt mondtam. Aztán pár napra rá sikerült közelről szemügyre vennem egy bütykös csótányt... hát valóban csodás állat volt. Így rájöttem, a csótány a legszebb. És az orangután. Meg a csimpánz. A méhészborz, a nutria, a gazella, a krokodil, a denevér, a róka, az oroszlán, a zsiráf, a cápa... lényegében az összes. Mert rendkívüliek. Mert sem Isten, sem az Evolúció nem vét hibát sosem...
De ma... ma valahogy egyet mégis csak szebbnek érzek mind közül... ez pedig a hajnalmadár.
De ma... ma valahogy egyet mégis csak szebbnek érzek mind közül... ez pedig a hajnalmadár.
2012. január 22., vasárnap
Bumm
"Azokat a legnehezebb kezelni, akik autóbalesetet szenvedtek.
Nem csak az ütközés árt nekik.
Az is, ami azután történik. A centrifugális erőtől továbbra is mozognak, ami kihajítja őket a járműből, átrepíti őket a szélvédőn, hozzácsapja a belső szerveiket a csontjaikhoz.
A testük újra és újra megsérül.
Úgyhogy nem tudhatjuk, milyen súlyosak valójában a sérüléseik...míg meg nem álltak. "
(A Grace Klinika )
Ha kapsz egy telefonhívást, amiben arról értesítenek, hogy a családod autóbalesetet szenvedett, az idő furcsán kezd el viselkedni. Az agyadban a gondolatok sebességével cikázik, de miközben fogod fel az idő lelassul, szinte már már irreálisan sok idő, amíg lerakod a telefont, odafordulsz a testvéredhez, és a hangodban a legkevesebb félelemmel, és pánikkal közlöd vele, hogy az Anyátok, az Apátok és a három éves öcsétek autóbalesetet szenvedett.
Amennyit akkor tudtam, az csak annyi, hogy Apa sérült, kórházban van... örültem, hogy a többieknek kutya baja, és gondoltam, Apu is csak annyi, hogy megütötte kicsit magát, és kivizsgálják. Ekkor még fogalmam sem volt róla, hogy ha az autó, aki teljes sebességével hajtott bele a kereszteződésbe a STOP tábla ellenére, két másodperccel később ér oda, akkor telibe találja az autó oldalát, Apukámat, és a testvéremet is a halálba taszítva. De volt valaki odafent, aki nem engedte, hogy így történjen. Ehelyett az autó az első keréknél csapódott a mi autónknak. Az ütközés következtében az autó pördült, fordult, vas oszlopok hasították fel az alját, embernagyságú beton oszlopokat döntött ki, drótkerítést tépett le, és az ütközés helyszínétől 10 méterre, egy udvarban állt meg. Amikor Anyám, aki látta, hogy száguld feléjük az autó, de nem volt ideje sikkantani sem, az ütközés után felemelte a fejét, csak annyit látott, hogy Apám nincs ott. Hallotta, amit tőle nem messze az öcsém sír. Azt mondta, mérhetetlen boldogságot érzett, mert legalább tudta, hogy az Öcsi életben van. De ez nem elég, így gyorsan kiugrott a roncsból, és a megálló autótól öt méterre vette észre a járdán eszméletlenül fekvő apámat. Fölé hajolt, simogatta, és szólongatta... amikor Apa kinyitotta a szemét, anyám visszarohant a gyerekért. Mindhárman éltek. A közelben épp volt egy orvos, két mentő jött, két rendőr...forgalmat irányítottak, kárt mértek fel, bűnösöket kerestek. A rohammentő pár perccel később már vágtatott a kórházba az eszméletlen apámmal. A sima mentő a gyermekklinikát vette célba, a stresszes, remegő, rettegő öcsémmel, és Anyával. Tulajdonképpen csak az ajkát harapta el, és a fogából tört le egy kis darab...de akkor is három évesen átélt egy olyan balesetet, amilyet nem biztos, hogy más is túlélt volna. Anyunak a lábát kellett varrni.
Most már mind megnyugodtunk, biztonságban vagyunk. Igaz, Apunak memóriazavara van.
Soha senkit ne érjen telefonhívás. Soha ne kelljen azon aggódnia, kit mikor látott utoljára, és vajon fogja-e még. Senkinek ne kelljen arra gondolnia, miért veszekedett annyit, és senki se ténferegjen kábán egy kórházi folyosón, rettegve a látványtól, ami majd elé tárul.
Nem csak az ütközés árt nekik.
Az is, ami azután történik. A centrifugális erőtől továbbra is mozognak, ami kihajítja őket a járműből, átrepíti őket a szélvédőn, hozzácsapja a belső szerveiket a csontjaikhoz.
A testük újra és újra megsérül.
Úgyhogy nem tudhatjuk, milyen súlyosak valójában a sérüléseik...míg meg nem álltak. "
(A Grace Klinika )
Ha kapsz egy telefonhívást, amiben arról értesítenek, hogy a családod autóbalesetet szenvedett, az idő furcsán kezd el viselkedni. Az agyadban a gondolatok sebességével cikázik, de miközben fogod fel az idő lelassul, szinte már már irreálisan sok idő, amíg lerakod a telefont, odafordulsz a testvéredhez, és a hangodban a legkevesebb félelemmel, és pánikkal közlöd vele, hogy az Anyátok, az Apátok és a három éves öcsétek autóbalesetet szenvedett.
Amennyit akkor tudtam, az csak annyi, hogy Apa sérült, kórházban van... örültem, hogy a többieknek kutya baja, és gondoltam, Apu is csak annyi, hogy megütötte kicsit magát, és kivizsgálják. Ekkor még fogalmam sem volt róla, hogy ha az autó, aki teljes sebességével hajtott bele a kereszteződésbe a STOP tábla ellenére, két másodperccel később ér oda, akkor telibe találja az autó oldalát, Apukámat, és a testvéremet is a halálba taszítva. De volt valaki odafent, aki nem engedte, hogy így történjen. Ehelyett az autó az első keréknél csapódott a mi autónknak. Az ütközés következtében az autó pördült, fordult, vas oszlopok hasították fel az alját, embernagyságú beton oszlopokat döntött ki, drótkerítést tépett le, és az ütközés helyszínétől 10 méterre, egy udvarban állt meg. Amikor Anyám, aki látta, hogy száguld feléjük az autó, de nem volt ideje sikkantani sem, az ütközés után felemelte a fejét, csak annyit látott, hogy Apám nincs ott. Hallotta, amit tőle nem messze az öcsém sír. Azt mondta, mérhetetlen boldogságot érzett, mert legalább tudta, hogy az Öcsi életben van. De ez nem elég, így gyorsan kiugrott a roncsból, és a megálló autótól öt méterre vette észre a járdán eszméletlenül fekvő apámat. Fölé hajolt, simogatta, és szólongatta... amikor Apa kinyitotta a szemét, anyám visszarohant a gyerekért. Mindhárman éltek. A közelben épp volt egy orvos, két mentő jött, két rendőr...forgalmat irányítottak, kárt mértek fel, bűnösöket kerestek. A rohammentő pár perccel később már vágtatott a kórházba az eszméletlen apámmal. A sima mentő a gyermekklinikát vette célba, a stresszes, remegő, rettegő öcsémmel, és Anyával. Tulajdonképpen csak az ajkát harapta el, és a fogából tört le egy kis darab...de akkor is három évesen átélt egy olyan balesetet, amilyet nem biztos, hogy más is túlélt volna. Anyunak a lábát kellett varrni.
Most már mind megnyugodtunk, biztonságban vagyunk. Igaz, Apunak memóriazavara van.
Soha senkit ne érjen telefonhívás. Soha ne kelljen azon aggódnia, kit mikor látott utoljára, és vajon fogja-e még. Senkinek ne kelljen arra gondolnia, miért veszekedett annyit, és senki se ténferegjen kábán egy kórházi folyosón, rettegve a látványtól, ami majd elé tárul.
akkor és most
Ma úgy döntöttem, csinosítgatok kicsit a blogomon... illetve adok hozzá pár oldal modult...
Végül nem csak azokat a modulokat adtam hozzá, amiket előre kiterveltem, hanem kettő olyat is, ami megtetszett.
Az egyik a legfelső kis mini "halas tó", a másik pedig a legalsó kis mászós panda.
A régi blogomban soha nem engedtem volna meg magamnak, hogy ezekhez hasonló, totálisan felesleges és infantilis baromságokkal "szennyezzem" a blogom.
Ott pontosan meg volt tervezve a háttér, a fejléc, a betű mérete, színei... minden két dologról szólt csupán.
ÉN (én én én én) és az, hogy eladható legyen a blogom.
Oké, az ÉN mondjuk egy blognál alap...hiszen egyfajta virtuális napló, de én már túlzásba esetem.
A másik pedig, az eladhatóság, az olvasóközönség megfogása, minden kétséget kizárólag jól sikerült...ha azt nézem, hogy 2010 novemberétől 2011 szeptemberéig. tehát alig 10 hónap alatt több, mint 10000 különböző IP címről kattintottak rám, vagyis havonta kb. 1000ember...
De itt nem is volt kérdés, hogy kirakom a kis pandát, vagy az etetésre váró halacskákat. Itt úgy éreztem, nem csak, hogy jól elférnek, hanem szükség is van rájuk. Ezzel szemben számlálót pl. nem raktam ki.
Mert ez már nem arról szól, hogy olyanokat írjak, amik megfogják minden esetben az olvasókat, és nem is arról, hogy minél szebb, dekoratívabb dizájnom legyen... megváltoztam. Rengeteget. Nem a talmi csillogás vezérel már.
Ez a blog, egy afféle meghitt teázás velem. Az én bögrémben borsmenta, a Tiedben, amit Te szeretnél. Ha érdekel, elmondom a véleményem a világ egy egy dolgáról, leírom, hogy milyen napom volt, és nagyon nagyon nagyon jól esne, ha válaszolnál, de ha a teád gőzének csendjébe burkolózva figyelsz csupán, már nekem az is éppen annyit jelent. Sőt...
Végül nem csak azokat a modulokat adtam hozzá, amiket előre kiterveltem, hanem kettő olyat is, ami megtetszett.
Az egyik a legfelső kis mini "halas tó", a másik pedig a legalsó kis mászós panda.
A régi blogomban soha nem engedtem volna meg magamnak, hogy ezekhez hasonló, totálisan felesleges és infantilis baromságokkal "szennyezzem" a blogom.
Ott pontosan meg volt tervezve a háttér, a fejléc, a betű mérete, színei... minden két dologról szólt csupán.
ÉN (én én én én) és az, hogy eladható legyen a blogom.
Oké, az ÉN mondjuk egy blognál alap...hiszen egyfajta virtuális napló, de én már túlzásba esetem.
A másik pedig, az eladhatóság, az olvasóközönség megfogása, minden kétséget kizárólag jól sikerült...ha azt nézem, hogy 2010 novemberétől 2011 szeptemberéig. tehát alig 10 hónap alatt több, mint 10000 különböző IP címről kattintottak rám, vagyis havonta kb. 1000ember...
De itt nem is volt kérdés, hogy kirakom a kis pandát, vagy az etetésre váró halacskákat. Itt úgy éreztem, nem csak, hogy jól elférnek, hanem szükség is van rájuk. Ezzel szemben számlálót pl. nem raktam ki.
Mert ez már nem arról szól, hogy olyanokat írjak, amik megfogják minden esetben az olvasókat, és nem is arról, hogy minél szebb, dekoratívabb dizájnom legyen... megváltoztam. Rengeteget. Nem a talmi csillogás vezérel már.
Ez a blog, egy afféle meghitt teázás velem. Az én bögrémben borsmenta, a Tiedben, amit Te szeretnél. Ha érdekel, elmondom a véleményem a világ egy egy dolgáról, leírom, hogy milyen napom volt, és nagyon nagyon nagyon jól esne, ha válaszolnál, de ha a teád gőzének csendjébe burkolózva figyelsz csupán, már nekem az is éppen annyit jelent. Sőt...
2012. január 21., szombat
A Nagy Testvér figyel...főleg, ha pucér a popód.
"Olyan arckép volt, amelyet úgy rajzolnak meg, hogy a tekintete mindenhová követi az embert, akárhonnan nézi. NAGY TESTVÉR SZEMMEL TART - hirdette az arc alatt a felírás."
(George Orwell- 1984)
A mai napon abban a különleges élményben volt részem, hogy megpillanthattam a szembe ház ötödik emeletén lakó pasit, mosogatás közben...RUHÁBAN. Ez eléggé ritkaság számba megy, mivel eddig ezzel együtt háromszor láttam, ebből kétszer tök pucéran. Hajnali kettő és fél három között történt mindkét eset, amikor is úgy, ahogy az anyja megszülté, kivágtatott a konyhába, és megivott egymás után 4 pohár vizet. Valahonnan érzem... sőt tudom, vad szexben melegedett ki a drága, és annyira dehidratálódott, hogy sürgősen pótolnia kellett, olyan sürgősen, hogy köntösbe bújni sem volt ideje. Ilyenkor 3-4 percig időzött a konyhájában, mit sem sejtve arról, hogy az esti cigarettám füstje mögé bújva rajta legeltetem a szemem, és ezzel bearanyozza az adott napjaimat.
És most, pár perce, miután életemben először láttam ruhában, azon gondolkodtam, vajon figyel-e valaki engem is, miközben figyelem őt?
Nem paranoiás rohamom van...csak elgondolkodtam, mennyi magán életünk van, ha a biztonságot adó szobánk falán egy hatalmas lyuk tátong a külvilág felé, ahol árgus szemek leshetnek ránk? A szembe ház nyolcadik emeletén egy néni huszonnégy órából tizenhetet biztosan az ablakban figyel. Vajon miféle dolgoknak lehetett már szemtanúja? Veszekedéseknek, vad szeretkezéseknek, öleléseknek, és magányos emberek agonizálásának? Vajon egy egy meztelen/félmeztelen lépésünkkel az ablakunk közelében okoztunk már mind örömet a szembe levő ház valamelyik lakójának? Van esetleg valaki, aki sziluettünk láttán beindítja a fantáziáját, és azon gondolkodik, kik lehetünk, milyen az életünk, mik a céljaink és mik a nagy problémáink?
És van-e valaki, aki esetleg rossz szemekkel néz ránk?
Aki rossz szndékból figyel minket a függönye mögül?
Lehetünk-e biztosak abban, hogy szemben senki nem figyeli árgus szemekkel apró cseprő ténykedéseinket?
Ami viszont kicsit biztonságot ad, hogy pár mozdulat, és a redőny leereszkedik, kizárva ezzel mindazt, ami bánthat minket, és megtartva a saját életünkben azt, ami csak oda tartozik.
P.S.: Kedves SzembeszomszédSrác!
Kérlek, a jövőben mosogatni is meztelenül mosogass, és gyakrabban mutogasd a pucér popód az ablakban. Mostanában kell valami, ami feldobja a napjaimat. Ja, és még valami....dobd ki azt a ribanc barátnődet...hidd el, én jobb vagyok ;) Puszi
2012. január 17., kedd
2012. január 16., hétfő
Miss Peregrine's Home for Peculiar Children
A ma reggeli meditációm, és Guru-gíta éneklésem elmaradt, nem tudtam korán felkelni, ahogy terveztem.
Reggel fél nyolckor keltem, ez már későnek számítana normál esetben.
De tegnap semmi nem volt normalerweise.
Hajnali fél négykor feküdtem le aludni, mert előtte este tíztől kezdve folyamatosan olvastam, és nem mertem/ tudtam lerakni az izgalmas, olykor félelmetes, és kicsit misztikus regényt, amit a nagynénémtől kaptam karácsonyra, Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei.
Egy kis ízelítő:
Miután hajnali fél négykor letettem a kiolvasott könyvet, fáradtan dőltem az ágyamba. Ám nem tudtam aludni, egyre csak villant fel előttem a sok sok kép Vándorsólyom kisasszonyról, és társairól... és eközben a két pelém folyamatosan harcolt a rácsokkal, ugráltak, zörögtek, olyan hangerőn, hogy majd szétrepedt a fejem.
Aztán felkeltem, átbattyogtam az öcsém ágyába, és eldőltem benne...és hajnali fél ötkor végre sikerült is elaludnom pár órácskára....
De most megyek is... sütit kell még sütnöm, és fürdenem sem ártana... meglátjuk majd, mi lesz.
Ám Ti nézzétek meg a videót, és keressetek utána a könyvnek. fantasztikus.
Reggel fél nyolckor keltem, ez már későnek számítana normál esetben.
De tegnap semmi nem volt normalerweise.
Hajnali fél négykor feküdtem le aludni, mert előtte este tíztől kezdve folyamatosan olvastam, és nem mertem/ tudtam lerakni az izgalmas, olykor félelmetes, és kicsit misztikus regényt, amit a nagynénémtől kaptam karácsonyra, Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei.
Egy kis ízelítő:
Miután hajnali fél négykor letettem a kiolvasott könyvet, fáradtan dőltem az ágyamba. Ám nem tudtam aludni, egyre csak villant fel előttem a sok sok kép Vándorsólyom kisasszonyról, és társairól... és eközben a két pelém folyamatosan harcolt a rácsokkal, ugráltak, zörögtek, olyan hangerőn, hogy majd szétrepedt a fejem.
Aztán felkeltem, átbattyogtam az öcsém ágyába, és eldőltem benne...és hajnali fél ötkor végre sikerült is elaludnom pár órácskára....
De most megyek is... sütit kell még sütnöm, és fürdenem sem ártana... meglátjuk majd, mi lesz.
Ám Ti nézzétek meg a videót, és keressetek utána a könyvnek. fantasztikus.
2012. január 14., szombat
Csokimorzsás süti - Steiner Kristóf receptje alapján :)
Mivel egy csodás Sábát van ma, és a barátnőimmel, Ritával, Katával, Verkával és Lucóval meglátogatjuk egy jó barátnőnket, és mentorunkat, Ili "nénit", úgy döntöttem sütök valami süteményt.
Nem akartam túl bonyolultat, és épp a napokban futottam össze az Izraelita Vegán Kabbalista Meleg Kishercegszerű Celebritás aKa Steiner Kristóf (és még én tartom magamat "mindenevőnek?!" ) egyszerű. de nagyszerű csokimorzsás süti receptjével. Gondoltam, ezen a Sábáton ezzel a süteménnyel ajándékozom meg a családomat, a barátnőimet... és... hát magamat is^^
Az eredeti recept:
http://www.cosmopolitan.hu/weekend/2012/01/09/10-perc-kotenyben-csokimorzsas-suti/
Az én változtatásaim:
Nos...nem raktam bele fahéjat, és sima kristálycukrot használtam... ezen kívül diót is raktam bele, és egy kevés mogyorót is... meg valamivel több csokoládét^^
De így is nagyon nagyon finom lett :)
Miközben beleharaptam a még forró sütibe, rögtön egy idézet jutott eszembe, a Mátrix 3. epizódjából, amit a jóságos program, az Orákulum mond: "A sütiknek is szükségük van szeretetre"
Az enyém kapott tőlem, és most Ő is ad Nekem.
Süssétek meg Ti is.
Jó étvágyat :)
Nem akartam túl bonyolultat, és épp a napokban futottam össze az Izraelita Vegán Kabbalista Meleg Kishercegszerű Celebritás aKa Steiner Kristóf (és még én tartom magamat "mindenevőnek?!" ) egyszerű. de nagyszerű csokimorzsás süti receptjével. Gondoltam, ezen a Sábáton ezzel a süteménnyel ajándékozom meg a családomat, a barátnőimet... és... hát magamat is^^
Az eredeti recept:
http://www.cosmopolitan.hu/weekend/2012/01/09/10-perc-kotenyben-csokimorzsas-suti/
Az én változtatásaim:
Nos...nem raktam bele fahéjat, és sima kristálycukrot használtam... ezen kívül diót is raktam bele, és egy kevés mogyorót is... meg valamivel több csokoládét^^
De így is nagyon nagyon finom lett :)
Miközben beleharaptam a még forró sütibe, rögtön egy idézet jutott eszembe, a Mátrix 3. epizódjából, amit a jóságos program, az Orákulum mond: "A sütiknek is szükségük van szeretetre"
Az enyém kapott tőlem, és most Ő is ad Nekem.
Süssétek meg Ti is.
Jó étvágyat :)
2012. január 10., kedd
megszületett.
Az elmúlt másfél évet nem számítva, 5 éve rendszeresen blogolok. Kicsit hiányzott már, ám a régi szivárványos blogomhoz képtelen voltam visszatérni. Eltelt másfél év, ami összességében nem sok idő, mégis lehet borzasztóan eseménydús. Annyi minden történt velem, annyi minden változott azóta bennem, hogy az a szerkesztő, aki azt a blogot írta már rég nem a teljes énemet teszi ki, csupán egy részét. Egy emlék, mely nagyon nagyon jó, hogy van.
Ám már nem az vagyok, így egy új helyet kellett keresnem új gondolataimhoz.
Jelenleg életem irányadó tényezői az állatok, a segítés, és mostanában leginkább a spiritualitás.
Ám ne tévesszen meg senkit a képcím lótusza, vagy a bemutatkozó szöveg szanszkrit idézete... ez a blog nem agymosásról fog szólni, ahol le akarom dugni az olvasók torkán a hitemet. Csupán írásaimban nagy szerephez fog jutni, hiszen ez az, ami most leginkább foglalkoztat, érdekel, és magával ragad. De ez a blog akkor is vegyes lesz, tele a gondolataimmal, fényképeimmel, érzéseimmel, kérdéseimmel, válaszaimmal, receptjeimmel, napjaim történéseivel, és bizony vallással-spiritualitással...
Különben is szeretem az efféle mindenből egy kicsit életmódot. Ilyen például a már sokat emlegetett hitem... vallásom...spirituális meggyőződésem is.
A minap egy barátnőm ugyanis megkérdezte tőlem, hogy akkor én most zsidó vagyok, vagy keresztény, vagy buddhista, vagy mégis micsoda?
Azt feleltem, kicsit mindegyik. Gondolom, most sokan fintorognak el, hogy nem, ilyen nincs. De van. Miben hiszek? Egy Istenben. Akit hívhatunk akár Zeusznak, Jehovának, Krisnának, Jézusnak (vagy saját esetemben néha Madonnának). Hiszem, hogy mindezen nevek egy Istent jelölnek, és hiszem, hogy minden vallás, minden felekezet a maga rituáléjával közel tud hozzá kerülni. Akkor én miért ne használhatnék egy kicsit ebből, egy kicsit abból? Miért ne lehetne egy saját spirituális megközelítésem Isten felé, melyben jól megfér egymás mellett a meditálás, a mantrák mormolása, a rózsafüzér morzsolása, és a héber dalok katarzisba estető éneklése?
Ám már nem az vagyok, így egy új helyet kellett keresnem új gondolataimhoz.
Jelenleg életem irányadó tényezői az állatok, a segítés, és mostanában leginkább a spiritualitás.
Ám ne tévesszen meg senkit a képcím lótusza, vagy a bemutatkozó szöveg szanszkrit idézete... ez a blog nem agymosásról fog szólni, ahol le akarom dugni az olvasók torkán a hitemet. Csupán írásaimban nagy szerephez fog jutni, hiszen ez az, ami most leginkább foglalkoztat, érdekel, és magával ragad. De ez a blog akkor is vegyes lesz, tele a gondolataimmal, fényképeimmel, érzéseimmel, kérdéseimmel, válaszaimmal, receptjeimmel, napjaim történéseivel, és bizony vallással-spiritualitással...
Különben is szeretem az efféle mindenből egy kicsit életmódot. Ilyen például a már sokat emlegetett hitem... vallásom...spirituális meggyőződésem is.
A minap egy barátnőm ugyanis megkérdezte tőlem, hogy akkor én most zsidó vagyok, vagy keresztény, vagy buddhista, vagy mégis micsoda?
Azt feleltem, kicsit mindegyik. Gondolom, most sokan fintorognak el, hogy nem, ilyen nincs. De van. Miben hiszek? Egy Istenben. Akit hívhatunk akár Zeusznak, Jehovának, Krisnának, Jézusnak (vagy saját esetemben néha Madonnának). Hiszem, hogy mindezen nevek egy Istent jelölnek, és hiszem, hogy minden vallás, minden felekezet a maga rituáléjával közel tud hozzá kerülni. Akkor én miért ne használhatnék egy kicsit ebből, egy kicsit abból? Miért ne lehetne egy saját spirituális megközelítésem Isten felé, melyben jól megfér egymás mellett a meditálás, a mantrák mormolása, a rózsafüzér morzsolása, és a héber dalok katarzisba estető éneklése?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)